Mintha csak tegnap lett volna 1998, amikor bemutatták az Átkozott boszorkák első részét. Nekem legalábbis végig ez járt a fejemben, amikor beültem a második részre most, 2026-ban. A varázslat még mindig működik, de mi lehet a titka? Manapság egyre nagyobb nosztalgiája van a 90-es éveknek, sőt sokan nemcsak a divatot és a zenét szeretik, de az ekkor készült filmeket is. Volt valami plusz ebben az érában, ami hiányzik a mai Hollywoodból – valamiféle esszencia vagy bűbáj, amit elfelejtettek a stúdiók és a készítők. Még a legkönnyedebb alkotások is beértek az idővel, és ma már közönségkedvencek vagy kultfilmek lettek. A kreativitás, a kivitelezés és a színjátszás a már fejlődő mozis technológiával karöltve emlékezetes történeteket adtak a közönségnek. Napjainkban gyárszalagon jönnek a nagy produkciók, a több százmilliós büdzsé alap lett, a woke pedig hatalmas károkat okozott a történetmesélésnek, és pont ezekkel együtt veszett el a legfontosabb összetevő: a szív. Az Átkozott boszorkák...
Pillanatok alatt elkapkodták azt a szürke melegítőszettet, amelyben elfogták – vagy elrabolták, kinek mi tetszik – Madurot, a venezuelai ex-elnököt. Az outfit ott volt minden címlapon és híradásban, illetve a legemlékezetesebb jelenetben, amikor a férfit körbehordozták New Yorkban a katonák. A felső és a nadrág is hiánycikk jelenleg. Ennél amerikaibb nem is lehetne a történet. A Nike nem először köszönheti az óriási sikerét a szerencsének – vagy inkább a tökéletes időzítésnek. Ehhez vissza kell mennünk 1984-be, amikor a vállalat veszteséges volt, és sorra zárta be a részlegeit. Köztük a kosárlabda is veszélybe került, pedig az volt a legnézettebb sport akkoriban és a konkurensek is lubickoltak benne. Az Adidas és a Converse egymás után szerződtette a legnagyobb neveket és az új, ígéretes tehetségeket, míg a Nike hoppon maradt. Ezért szükségük volt egy igazán eladható játékosra, akit végül meg is találtak: Ő nem volt más, mint a 20-21 éves észak-karolinai felfedezett, M...