Ugrás a fő tartalomra

Még mindig tart a varázslat? Átkozott boszorkák 2

 Mintha csak tegnap lett volna 1998, amikor bemutatták az Átkozott boszorkák első részét. Nekem legalábbis végig ez járt a fejemben, amikor beültem a második részre most, 2026-ban. A varázslat még mindig működik, de mi lehet a titka?

Manapság egyre nagyobb nosztalgiája van a 90-es éveknek, sőt sokan nemcsak a divatot és a zenét szeretik, de az ekkor készült filmeket is. Volt valami plusz ebben az érában, ami hiányzik a mai Hollywoodból – valamiféle esszencia vagy bűbáj, amit elfelejtettek a stúdiók és a készítők. Még a legkönnyedebb alkotások is beértek az idővel, és ma már közönségkedvencek vagy kultfilmek lettek. A kreativitás, a kivitelezés és a színjátszás a már fejlődő mozis technológiával karöltve emlékezetes történeteket adtak a közönségnek. Napjainkban gyárszalagon jönnek a nagy produkciók, a több százmilliós büdzsé alap lett, a woke pedig hatalmas károkat okozott a történetmesélésnek, és pont ezekkel együtt veszett el a legfontosabb összetevő: a szív.

Az Átkozott boszorkák erőssége pontosan ez. Van benne lélek. A maga egyszerűségében, nem túl bonyolult cselekményében, a szereplők viszonyaiban és a settingben az ember szívesen elidőzik, miközben szó szerint megidéződik a 90-es évek békés átmenete, ami a mostani korszellemben különösen idealizálttá vált.

A TikTok-generáció nosztalgiaéhsége persze hozta magával a folytatások korát, és szép lassan elérte ezt a filmet is. A színésznők pedig a fénykorukat élik éppen, így adta magát, hogy ezzel kezdeni kellene valamit.

Nicole Kidman és Sandra Bullock párosa között 28 évvel később még mindig nagyszerű a kémia. Két különböző karakter, mégis egy rezgés. Enélkül persze nem is működne a sikerrecept. Sokan ezért is várták a második részt. A hölgyek egy interjúban elmondták, hogy az első rész óta nem sokat találkoztak, és nem is dolgoztak együtt, mégis ugyanott tudták folytatni, ahol korábban elváltak a szakmai útjaik. Nemcsak az energiájuk ugyanaz, de vizuálisan sem változtak sokat, ezért olyan érzése van a nézőnek, mintha csak néhány év telt volna el a két forgatás között. Az pedig látszik, hogy élvezik a szerepeiket, és lubickolnak bennük. Két nagyon rutinos színésznő jutalomjátéka ez. A bőröndös jelenetnél például ez egyértelműen átjön. A mozi közönsége pedig jutalmazta ezt: a premier előtti vetítésen a film végén mindenki tapsolt, akárcsak egy olyan színházi előadás után, amiben színészlegendák játszanak.

Maisie Williams (Trónok harca) és Joey King (Csókfülke), az új generáció tagjai ezzel szemben kissé halovány alakítást nyújtottak. Lehetséges, hogy a készítők tudatos döntése volt, hogy ne vegyék el a fókuszt az idősebb főszereplőkről, de emellett sajnos hozzák azokat a hiányosságokat, amikkel ez a korosztály nem tud megbirkózni. A mostani 20-as és 30-as színészek kevésbé karizmatikusak és emlékezetesek. Gyermekinek hatnak: a lányok nem eléggé nők, a fiúk sem elég maszkulinok. Az ennyi idős Kidman és Bullock egészen másképp hatott annak idején. Ezért is lehet az, hogy egy 50-es, jól karbantartott kolléga még mindig lejátssza ezeket a fiatalokat a vászonról.

A történetről spoilermentesen annyit, hogy eléggé kiszámítható, de ezt úgy teszi, hogy nem is akarja leplezni vagy többnek mutatni magát, mint ami. Egy kis fantasy, egy kis romantika, egy kis vidámság és csajosság – igazi vintage hangulat nagyon kevés modern eszközzel. Nincs benne gender vagy woke, a női téma ellenére nem is feminista. Nagyon finoman helyezi kontextusba a nők generációs traumáinak feloldását és tanulságát.

Bár én a filmet inkább októberben, a Halloween közeledtével mutattam volna be, valószínűleg be fogja vonzani a saját közönségét, főleg azokat, akik eddig is elővették újranézni a '98-as Átkozott boszorkákat.

Aki elmegy megnézni, az egy kellemes mozis élményt fog kapni, talán még az emlékek is megrohanják majd. Ennél többet nem vállal a történet, de nem is kell. Ilyen rossz felhozatalban szinte frissítő érzés úgy kijönni a moziból, hogy a normalitás értékrendje még mindig fontos téma. Ez boszorkányok esetében kissé furán hangozhat, de a szerelem, a család és az összetartozás üzenete úgy tűnik, még mindig varázslatos és időtálló tud lenni, ha jól van elmesélve.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szoboszlai vs. a pörköltszaftos pólósok

 Nem értek a focihoz. Ezt előre leszögezném, mielőtt ismét megtámadna egy csapat nagyon dühös szurkoló. Korábban volt erre példa, pedig ott is elmondtam, hogy kizárólag PR szempontból vizsgáltam egy sztárfocista elhiteltelenedését a közéletben, de aztán fel lettem világosítva sportrajongó ismerőseim által, hogy darázsfészekbe nyúltam. Akkor volt, aki a halálomat kívánta, de remélhetőleg ezúttal átmegy majd a lényeg. Szóval megakadt a szemem egy focis oldal posztján, ami az alábbi képet osztotta meg Szoboszlai Dominikról.  Szeretem a férfi divatot is, néha megnézem, nyugtázom, hogy hm...ez jó, végre egy jól öltözött fickó, vagy merészebb összeállítás stb. Ebben nincs semmi különös, de aztán megláttam, hogy több száz komment volt alatta és némelyik elég indulatos. Na mondom, ez már érdekel, így belevetettem magam a magyar internetes népi fórum egyik visszatérő témájába:  Tud még focizni Szoboszlai vagy már nem, esetleg soha nem is tudott és egyáltalán meg egyébként is meg h...

Csak akkor nézd meg, ha már ébren vagy! - Julia Roberts és a woke szemfényvesztése

 Ez a film csak most készülhetett el.  A kritikusok egy része lehúzta, a másik fele pedig dicsérte a bátorságáért. Mindenképpen ajánlott megnézni, mert tulajdonképpen összefoglalja az elmúlt évek ideológiai ámokfutását, miközben valamelyest rávilágít a társadalmi károkra is. Bár még így is a felszínt kapargatja, és valószínűleg a következő évek vagy évtizedek fogják megmutatni a rombolás valódi károsultjait, a történet ettől és a hibáitól függetlenül több szempontból is fontos mondanivalóval bír. Először is visszatért a gyökerekhez, ahol minden elkezdődött; az egyetemi világhoz, a safe space és a társadalmi viták tantermeihez, oda, ahonnan a woke útjára indult. Kényes terep ez, ma már világosan látszik, hiszen ebben a közösségben minden túlteng a hormonoktól, az identitás keresés bizonytalanságától és az ambícióktól. Vagyis kiváló helyszín a káoszteremtéshez. Hőseink diákok, modernkori önjelölt gondolkodók a filozófia tanszékről, vagy mai gúnynevén, a muciológia szakról. Ők a...

Te hogyan vernéd be egy újságíró fejét?

Amikor egy megmondóember azt javasolja Rónai Egonnak, hogy jobban tenné, ha fejbe lőné magát, ezzel párhuzamban halálos fenyegetéseket kap és Nagy Attila Tibor fejét is be akarják verni egy kalapáccsal, mert megfogalmaz egy kritikát, az arra mutat rá, hogy vannak olyanok, akiknél a realitás és a gyűlölet teljesen összemosódott a digitalizált világgal és gátlástalanul átlépik azt a bizonyos határt, amiről most már hónapok óta pofázunk. Ez a határ pedig olyan vékony jég, hogy elég hozzá egyetlen szó vagy löket és sajnos manifesztálódhat az interneten kívüli világban is. Akkor fussunk neki érthetően:  egy újságíró, riporter, médiamunkás feladata az, hogy kérdez, vagyis műsort, tartalmat gyárt, szerkeszt amennyiben van rá lehetősége, és ha ez az aktuális Miniszterelnök személyével kapcsolatban történik, akkor az egy kézenfekvő lehetőség.  Ez egy szakma.  Az más kérdés, hogy ki milyen színvonalon gyakorolja, de ez most nem ennek az írásnak a tárgya. Ugyanez igaz egy szakértőre...