Ugrás a fő tartalomra

A Louvre-rablás: Az internet nyomoz!

 A napokban a francia és a világsajtó azzal volt elfoglalva, hogy néhány fickó betört a Louvre-ba és felbecsülhetetlen értékű műkincseket vittek el.

A rablás módszere, valamint az eltűnt tárgyak katalogizálása után azonnal beindult az emberek fantáziája, és valóban egy Hercule Poirot ügyet megszégyenítő történet van kibontakozóban. 

A mai napon egy olyan felvétel lett nyilvánosságra hozva, amelyen az látható, hogy a tettesek egy emelőkosaras daruval ereszkednek lefelé az emeletről. Ezt a falat nem figyelte belső kamera, szemtanúk vették fel telefonnal.

Korábban a Louvre igazgatója elismerte, hogy a múzeum kamerarendszere és biztonsági intézkedései elavultak, ők pedig ezúttal kudarcot vallottak. Az úriember be is nyújtotta a lemondását, de a kulturális miniszter nem fogadta el. Való igaz, hogy a vezető már a kinevezésekor jelezte a biztonsági hiányosságokat, de érdemi változás azóta sem történt. 

Ki a valódi felelős? 

Franciaországban élő ismerőseim szerint valószínűleg ez sohasem fog kiderülni, hiszen a francia néplélek nem igazán szeret felelősséget vállalni. 

Valahogy úgy kell ezt elképzelni, hogy valaki megnyit egy intézményt, behelyez egy vezetőt, aki gyorsan megkritizálja, lesz@rozza, ha kell ezt le is írja, lepecsételi, majd 15 évig nem történik semmi, és ha mégis, akkor visszautal arra, hogy kérem szépen márpedig ő jelezte meg mondta, hogy minden sz@r volt már akkor is, de...

A kurátor és Emmanuel Macron szerint a francia kulturális örökség legnagyobb vesztesége ez, a kár meghaladja a 88 millió eurót.

A filmbe illő rablás részletei nem állnak meg ott, hogy daruval jutottak fel az emeletre. Sarokcsiszoló, kézi körfűrész és álruhás tolvajok teszik még hihetetlenebbé a történetet. Mindezt fényesnappal csinálták 7 perc alatt, nyitás után 30 perccel, és útközben elhagytak vagy eldobtak egy tárgyat.

Milyen kincsek tűntek el?

Az Apolló-galériában őrizték a francia koronázási ékszereket, amelyek Napóleon és Eugénia császárné gyűjteményéből származtak.

Az elhagyott ékszer pedig III. Napóleon feleségének tiarája, ami sajnos megsérült.

Van természetesen magyar szál is: 

az első napokban felröppent a hír, hogy egy gyémánttiara is eltűnhetett, ami 67 évig volt az Andrássy család birtokában. Később ezt a múzeum cáfolta.

A legfrisebb információk szerint ujjlenyomatokat és lábnyomokat is találtak, illetve felmerült a belső informátor segítsége is, hiszen a 4 fős banda felkészült volt.

Az idő szorítja a hatóságokat. Mivel a műkincsek túlságosan híresek és egyediek, ebben a formában eladhatatlanok. Általában ilyenkor beolvasztják a tárgyakat, a drágaköveket kiszedik és feldarabolják a kollekciót, ami szinte lehetetlenné teszi azt, hogy valaha is megtalálják.

De mi van akkor, ha mégsem eladásra szánják? 

Szintén Franciaországban élő ismerőseim egy érdekes teóriát osztottak meg velem.

Bár számos pletyka kering most a neten, és a közösségi médiás nyomozás is beindult, én ezt találom a legérdekesebbnek:

• A korzikai szál? •

Korzika és Franciaország kapcsolata nem felhőtlen. Történelmi sérelmek és napjainkban is fellángoló függetlenségi törekvések jellemzik hasonlóan Nagy-Britannia és Észak-Írország konfliktusához.

Ebbe most nem mennék bele mélyebben, de a lényeg az, hogy a korzikaiak kritikusan szemlélik a francia vezetést és nem igazán kedvelik Macron elnököt sem.

Egy kedves ismerősöm, aki kint él és a korzikaikat is kedveli, így fogalmazott:

"Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy egy helyi kocsmában valaki kitalálta, hogy lopják el a Napóleon ékszereket. Ennek jelképes üzenete lenne: ha Franciaország így vigyáz a Napóleon kincsekre, akkor mit remélhet az ország? Mire számíthat Korzika? Ha nem merült volna fel Napóleon, mi sem gondolnánk erre, de így elég érdekes a dolog."

Persze, ahogy említettem, ez csak egy elmélet, de a mai őrült világban bármi előfordulhat és annak az ellenkezője is.

Aki ironikusan szemléli az eseményeket és a kapkodós nyomozást még azt is mondhatná: Macron elnök kicsit pánikol, hogy nem lesz mit odaadnia a kínaiaknak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szoboszlai vs. a pörköltszaftos pólósok

 Nem értek a focihoz. Ezt előre leszögezném, mielőtt ismét megtámadna egy csapat nagyon dühös szurkoló. Korábban volt erre példa, pedig ott is elmondtam, hogy kizárólag PR szempontból vizsgáltam egy sztárfocista elhiteltelenedését a közéletben, de aztán fel lettem világosítva sportrajongó ismerőseim által, hogy darázsfészekbe nyúltam. Akkor volt, aki a halálomat kívánta, de remélhetőleg ezúttal átmegy majd a lényeg. Szóval megakadt a szemem egy focis oldal posztján, ami az alábbi képet osztotta meg Szoboszlai Dominikról.  Szeretem a férfi divatot is, néha megnézem, nyugtázom, hogy hm...ez jó, végre egy jól öltözött fickó, vagy merészebb összeállítás stb. Ebben nincs semmi különös, de aztán megláttam, hogy több száz komment volt alatta és némelyik elég indulatos. Na mondom, ez már érdekel, így belevetettem magam a magyar internetes népi fórum egyik visszatérő témájába:  Tud még focizni Szoboszlai vagy már nem, esetleg soha nem is tudott és egyáltalán meg egyébként is meg h...

A Félvér Herceg és a sárvérű új értelmet nyer

 Hónapok óta borzolja a kedélyeket az új Harry Potter sorozat Piton választása.  A magas, szikár, sápadt és kampós orrú anti hőst egy fekete színész fogja játszani.  Tegnap pedig hivatalosan is bemutatták az új triót: Harry-t, Ron-t és Hermionét alakító gyerekszínészeket. Utóbbi inkább Hermionita, és van ezzel egy kis probléma.  Kezdjük ott, hogy a sorozat ötlete és a filmek elkészítése óta nem telt el még annyi idő, hogy feltétlenül újra feldolgozásért kiáltson a történet, de ha már így alakult, akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy nagyon könyvhű verzió készül majd.  Személy szerint ennek örültem, mert a filmeket bár megszépítette a nosztalgia, azért volt benne nem egy hiányosság és kimaradt rész, amit egy évadban jobban meg lehet mutatni.  Ám ahogy Hollywood lezüllesztette magát az utóbbi években, és rosszabbnál rosszabb politikai ideológiák mentén készített bukásokat, a rajongók joggal kezdtek tartani a projekttől. Utóbb kiderült, hogy nem alaptalanul....

Egy nemzet keresztje: Amikor Jancsika nem akar János vitéz lenni

 Az elmúlt napok közéleti csörtéi és a közhangulat kapcsán egy régóta érlelődő írásom született meg. Minden népnek, kultúrának, nemzetnek vannak sajátosságai, mind pozitív, mind negatív értelemben. Utóbbi az, ami a kollektív tudatot, a társadalom összességét megoldandó feladatok elé állítja, vagy visszahúzza attól, hogy kimaxolja önmagát, esetleg jobban éljen.  Van az az ember típus, aki megkapja az élettől a lehetőséget: siker, pénz, szerelem, mégsem tud vele mit kezdeni, sőt egy ponton önszabotálásba kezd. Elmarja maga mellől az értéket, a szépet, a jót, és maga köré gyűjti azt, amit nem kellene, majd lassan önsajnáltatással és önpusztítással kicsinálja magát.  Ez az archetipus nem akarja és nem tudja kicsit sem átadni magát az egészséges vágynak és a harmóniának, mert talán mélyen a lelkében ott van valamiféle üresség, egyfajta önértékelési hiány, és kishitűség, amiből fakadóan nem szereti, nem tiszteli önmagát, így másokat sem. Sokszor belőlük lesznek a bántalmazók, a...