Amikor egy megmondóember azt javasolja Rónai Egonnak, hogy jobban tenné, ha fejbe lőné magát, ezzel párhuzamban halálos fenyegetéseket kap és Nagy Attila Tibor fejét is be akarják verni egy kalapáccsal, mert megfogalmaz egy kritikát, az arra mutat rá, hogy vannak olyanok, akiknél a realitás és a gyűlölet teljesen összemosódott a digitalizált világgal és gátlástalanul átlépik azt a bizonyos határt, amiről most már hónapok óta pofázunk.
Ez a határ pedig olyan vékony jég, hogy elég hozzá egyetlen szó vagy löket és sajnos manifesztálódhat az interneten kívüli világban is.
Akkor fussunk neki érthetően:
egy újságíró, riporter, médiamunkás feladata az, hogy kérdez, vagyis műsort, tartalmat gyárt, szerkeszt amennyiben van rá lehetősége, és ha ez az aktuális Miniszterelnök személyével kapcsolatban történik, akkor az egy kézenfekvő lehetőség.
Ez egy szakma.
Az más kérdés, hogy ki milyen színvonalon gyakorolja, de ez most nem ennek az írásnak a tárgya.
Ugyanez igaz egy szakértőre is, ha megkérdezik, akkor elmondhatja a véleményét, a meglátásait, rávilagíthat különböző nézőpontokra, ami nem minden esetben egyezik egyesek világnézetével. Ez nem jelenti azt, hogy gyilkosságra kell buzdítani ellene vagy el kell őt pusztítani.
Amikor a BBC standard megdőléséről és a független objektív sajtó szakmai kritikájáról írtam, akkor én is kaptam finoman szólva indokolatlan hozzászólásokat illetve üzeneteket.
Voltam propagandista k@rva is, hiszen a legegyszerűbb ezzel támadni, ha valaki megszólal vagy nem tetszik, amit mond, különösen akkor, ha az egy nő.
Azonban a belvárosi feminista kékharisnyás gittegylettel ellentétben én igyekszem ezen felülemelkedni és a helyén kezelni, nem pedig még jobban szítani az indulatokat.
Akkor most tegyünk tisztába néhány dolgot, amit korábban soha nem hangsúlyoztam, de úgy érzem most már eljött az ideje. Amikor különféle jelenségeket vizsgálok, mint pl. a független objektív sajtó működését napjainkban, azért teszem, mert ez a szakmám.
Médiakutatásból és kommunikációelméletből írtam a szakdolgozatomat, ilyen vagy olyan formában magam is a szakma érintettje vagyok.
Remélem a fotelfröcsögők, a kanapéakadémikusok és a kirakataktivisták megengedik nekem és más kollégáimnak, hogy néha megszólaljunk vagy tegyük a dolgunkat.
Utóbbit ajánlanám nekik is!
Nem kell mindenkit szeretni vagy nem kell mindenkivel egyetérteni.
Van, akivel én sem rezonálok, mert az értékrendem nagyon messze esik tőle, sőt olyan is akad, akár közéleti szereplő is, akit nemes egyszerűséggel bedobnék a Dunába, annyira káros, de igyekszem ezt emberi formában közölni vagy nem közölni.
Ilyenkor lehet olyasmit mondani, hogy hiteltelen az illető, vagy távozzon a közéletből, esetleg lehet ignorálni és élni az életet tovább, anélkül, hogy bárki megsérülne.
Régebben már említettem, hogy a magyarok egy része és az emberek általában hajlamosak egyfajta kettősségre:
miközben újságírókat, szakembereket, médiamunkásokat, politikusokat, bizonyos közéleti szereplőket és már lassan mindenkit (is) támadnak, közben ugyanezek a fröcsögők tömegesen magasztalnak fel a Tiktok-on, az Instagramon, a Redditen, a közösségi médiában és az asszonysutyorgókban csalókat, dezinformáló hergelőket, ex-prostituáltakból lett coachokat, bolondokat és még sorolhatnám, akiket gyakran példaképnek kiáltanak ki.
Igazi kártékony dögevőket.
Akkor most hogy is van ez?
Az egyik bűnös és gazember, de a másik "szent"?
Itt jön be a képbe a kollektív felelősség kérdése.
Zárásképpen egy szintén aktuális történés:
A minap a fiatalok körében népszerű YouTube-műsor vendége azon pörgött, hogy miért kell az @ntif@t terrorszervezetnek nyilvánítani Magyarországon...?
Ennek a csatornának a közönsége többnyire 30 év alattiakból áll.
A legbefolyásolhatóbb korosztály.
Ennek a kijelentésnek komoly hatásai lehetnek, persze értékítélet vagy elhatárolódás itt sem történt meg igazán, a hülyegyerek üzemmód mehet tovább, az viszont fontos napi program, hogy Rónai Egon vagy mások fenyegetve legyenek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése