Pillanatok alatt elkapkodták azt a szürke melegítőszettet, amelyben elfogták – vagy elrabolták, kinek mi tetszik – Madurot, a venezuelai ex-elnököt.
Az outfit ott volt minden címlapon és híradásban, illetve a legemlékezetesebb jelenetben, amikor a férfit körbehordozták New Yorkban a katonák.
A felső és a nadrág is hiánycikk jelenleg.
Ennél amerikaibb nem is lehetne a történet.
A Nike nem először köszönheti az óriási sikerét a szerencsének – vagy inkább a tökéletes időzítésnek.
Ehhez vissza kell mennünk 1984-be, amikor a vállalat veszteséges volt, és sorra zárta be a részlegeit.
Köztük a kosárlabda is veszélybe került, pedig az volt a legnézettebb sport akkoriban és a konkurensek is lubickoltak benne.
Az Adidas és a Converse egymás után szerződtette a legnagyobb neveket és az új, ígéretes tehetségeket, míg a Nike hoppon maradt.
Ezért szükségük volt egy igazán eladható játékosra, akit végül meg is találtak: Ő nem volt más, mint a 20-21 éves észak-karolinai felfedezett, Michael Jordan.
Azonban a fiatalember nem akart velük tárgyalni.
Megindult tehát a harc a kegyeiért – erről szól a Ben Affleck és Matt Damon nevével fémjelzett Air című film, amely szórakoztató módon dolgozza fel a történetet. A 80-as évek popkulturális jelentősége és az akkori üzleti élet is remekül kirajzolódik benne.
Ajánlom megnézésre!
A Nike embereinek tehát meg kellett győznie a fiút, aki Adidasban akart játszani, és az anyukáját, aki valójában Michael jövőjéről döntött.
Végül létrejött a sportvilág és a popkultúra történetének legikonikusabb együttműködése – amely egyszerre volt a legjobb és a legrosszabb üzlet.
Jordan nemcsak csúcsgázsit kapott, hanem a szerződése forradalmasította az akkori viszonyokat, hiszen az újonc minden eladott cipő vagy a nevével jelzett kollekció után részesedést kapott.
Ami pedig igazán feltüzelte az Air Jordan népszerűségét, az a cipő merész és lázadó kivitelezése volt: a Chicago Bulls színeiben készült el, ezzel megszegve a kosárlabda-liga akkori szabályait.
Az NBA betiltotta, de Michael továbbra is viselte, és a Nike kifizette a meccsenként kiszabott 5000 dolláros büntetést.
Ez önmagában akkora marketing húzás volt, hogy egy egész kampányt építettek fel rá, bár anélkül is imádták az emberek.
Szokatlan volt, rebellis és pimasz az Air Jordan, miközben a játékos személyisége és története állt a középpontban.
Persze a Nike még rásegített azzal, hogy arcba tolták a cipőt.
Mindenhol ott volt: a meccseken, a címlapokon és mindenféle kiadványokban, ezzel hatást gyakorolva a jövő generációira is.
2026 elején viszont olyasmi történt, amit 40 évvel korábban senki nem gondolt volna annál az asztalnál, ahol aláírta első merchandise szerződését az ifjú Jordan, az anyukája és a Nike.
A márka egyik ruhadarabja úgy került a köztudatba és lett hirtelen nagyon népszerű, hogy nem kellett hozzá összeülnie a marketingcsapatnak.
Ez talán most már megtörtént, hiszen minden darabot elkapkodtak a jó népek, de az előzmények valószínűleg maguktól alakultak így.
(Vannak elképzelések arról, hogy valójában minden eltervezett volt és színjáték, de akkor a melegítő sem véletlen – erre most nem térnék ki.)
A kosárlabda-legenda esetében fontos koncepció volt, hogy nem a cipő tette Jordant ikonná, hanem Michael tette azzá a lábbelit.
Ez a 80-as évek környékén teljesen új dolog volt. A személyes brand lehetősége csalogatta a kosárlabdázót végül a Nike-hoz.
Ez évtizedekre átírta a sport világát, az üzleti felfogást és a közéletet, valamint a sportolók, énekesek, színészek, sőt még a politikusok brandépítését is.
Napjainkra ennek egy torz, kifordított verziója érzékelhető az influenszer-kultúrában – sajnos minden tartalom nélkül.
A személyes brand így csak egy üres lufi.
Michael Jordan története ugyanis maga volt a klasszikus Amerikai Álom, amit akkor még őszintén elhittek az emberek.
Manapság azonban már nem, és hiába próbálja Trump vagy Hollywood rebootolni, sajnos a körülmények és a korszellem miatt ez inkább egy halovány utánzata vagy kissé szürreális kombója egy letűnt korszaknak és az influenszerkedésnek.
Maduro elfogása a Nike melegítőben mindent szimbolizál, amit a mai korról tudni kell.
A gyors impulzusok, a túltolás, a szélsőségek, a közösségi média és a kapitalizmus groteszk korszaka ez.
Most már bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is.
Egy dél-amerikai diktátor egy amerikai márkában hasít. Eladásokat generál, hat, mémesedik, marketinget teremt.
1984-ben ez elképzelhetetlen lett volna.
Most pedig újra minden a Nike-ról szól.
Csak ezúttal nem egy kosaras, hanem egy politikai fogoly miatt.
Michael Jordanről és arról, ami napjainkban zajlik óhatatlanul is egy klasszikus dal jut eszembe:
I Believe I Can Fly...🎶
Megjegyzések
Megjegyzés küldése