Ugrás a fő tartalomra

Szoboszlai vs. a pörköltszaftos pólósok

 Nem értek a focihoz. Ezt előre leszögezném, mielőtt ismét megtámadna egy csapat nagyon dühös szurkoló. Korábban volt erre példa, pedig ott is elmondtam, hogy kizárólag PR szempontból vizsgáltam egy sztárfocista elhiteltelenedését a közéletben, de aztán fel lettem világosítva sportrajongó ismerőseim által, hogy darázsfészekbe nyúltam. Akkor volt, aki a halálomat kívánta, de remélhetőleg ezúttal átmegy majd a lényeg.

Szóval megakadt a szemem egy focis oldal posztján, ami az alábbi képet osztotta meg Szoboszlai Dominikról.

 Szeretem a férfi divatot is, néha megnézem, nyugtázom, hogy hm...ez jó, végre egy jól öltözött fickó, vagy merészebb összeállítás stb. Ebben nincs semmi különös, de aztán megláttam, hogy több száz komment volt alatta és némelyik elég indulatos. Na mondom, ez már érdekel, így belevetettem magam a magyar internetes népi fórum egyik visszatérő témájába: 

Tud még focizni Szoboszlai vagy már nem, esetleg soha nem is tudott és egyáltalán meg egyébként is meg hogy képzeli? 

Nagyjából bejött, amire számítottam, az első kommentekben levezették az öltözködés és az outfit alapján, hogy egy ember miért elszállt p@cs, miért nem férfi és miért tehetségtelen...

Az USA-ban azzal szórakoznak Tiktok-on, hogy amikor Margot Robbie-t az X-en többen is nem vonzó nőnek kiáltották ki, akkor ezeket az embereket egy csokorba gyűjtötték és megosztották a szemét kommentjeikkel együtt egy szégyenfalon.

Ebből jól kirajzolódott egy visszatérő archetípus. Ez nincs másként Szoboszlai esetében sem.

Ezek a kommentelők azok, akik önismeret hiányában a Threads-en prolihergelnek és csapkodva hisztiznek, hogy minden nő k@va, mert nem állnak velük szóba. 

Pedig a pörköltszaftos póló, a mosatlan haj, a lyukas macinaci és a hozzá párosuló csodálatosan megnyerő jellem elég kellene, hogy legyen a nőknek, de azoknak irreális elvárásaik vannak, és egyébként is mindenki hibás, elsősorban tehát a nők, különösen Margot Robbie, aztán Orbán Viktor, Elon Musk, a Világ, a rendszer és természetesen Szoboszlai Dominik meg minden más férfi, aki nem velük együtt fröcsög a kommentszekciókban, hanem mondjuk sikeres lesz és van minimum egy pár bőrcipője vagy drága órája.

Ezek az emberek ugyanis nem tudják, hogy férfinek lenni nem azt jelenti, hogy valaki egy ősbölény, hanem azt, hogy egy ponton megfejlődi önmagát. Nekik szívesen ajánlanám elolvasásra az Odüsszeiát, ami a férfivá válás egyik szimbolikus története, de félek, hogy a szövegértelmezés ugyanolyan nehezen menne nekik, mint az önismeret és a stílus gyakorlata.

Mielőtt megérkeznének azok a hozzászólások, hogy de hát, de te is ugyanolyan vagy, mint a többi (mármint nő), és és és csak azért írod ezt, mert a Szoboszlai neked is bejön, pedig tehetségtelen elszállt p@cs, és a ruhája drágább, mint egy középkategóriás autó ára... nos nekik annyit mondanék, hogy Dominik számomra egy focista és pont.

Nem több és nem kevesebb, mint egy sikeres sportoló. Így is tekintek rá, hiszen nem ismerem és nem a pasim.

Viszont szemem az van, és ha valaki valamit jól csinál, akkor elismerem.

Végezetül a képen szereplő outfitről: nincs vele semmi baj, azon felül, hogy a nadrág szabása kiverte a biztosítékot a Margot Robbie "fanoknál."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csak akkor nézd meg, ha már ébren vagy! - Julia Roberts és a woke szemfényvesztése

 Ez a film csak most készülhetett el.  A kritikusok egy része lehúzta, a másik fele pedig dicsérte a bátorságáért. Mindenképpen ajánlott megnézni, mert tulajdonképpen összefoglalja az elmúlt évek ideológiai ámokfutását, miközben valamelyest rávilágít a társadalmi károkra is. Bár még így is a felszínt kapargatja, és valószínűleg a következő évek vagy évtizedek fogják megmutatni a rombolás valódi károsultjait, a történet ettől és a hibáitól függetlenül több szempontból is fontos mondanivalóval bír. Először is visszatért a gyökerekhez, ahol minden elkezdődött; az egyetemi világhoz, a safe space és a társadalmi viták tantermeihez, oda, ahonnan a woke útjára indult. Kényes terep ez, ma már világosan látszik, hiszen ebben a közösségben minden túlteng a hormonoktól, az identitás keresés bizonytalanságától és az ambícióktól. Vagyis kiváló helyszín a káoszteremtéshez. Hőseink diákok, modernkori önjelölt gondolkodók a filozófia tanszékről, vagy mai gúnynevén, a muciológia szakról. Ők a...

Egy nemzet keresztje: Amikor Jancsika nem akar János vitéz lenni

 Az elmúlt napok közéleti csörtéi és a közhangulat kapcsán egy régóta érlelődő írásom született meg. Minden népnek, kultúrának, nemzetnek vannak sajátosságai, mind pozitív, mind negatív értelemben. Utóbbi az, ami a kollektív tudatot, a társadalom összességét megoldandó feladatok elé állítja, vagy visszahúzza attól, hogy kimaxolja önmagát, esetleg jobban éljen.  Van az az ember típus, aki megkapja az élettől a lehetőséget: siker, pénz, szerelem, mégsem tud vele mit kezdeni, sőt egy ponton önszabotálásba kezd. Elmarja maga mellől az értéket, a szépet, a jót, és maga köré gyűjti azt, amit nem kellene, majd lassan önsajnáltatással és önpusztítással kicsinálja magát.  Ez az archetipus nem akarja és nem tudja kicsit sem átadni magát az egészséges vágynak és a harmóniának, mert talán mélyen a lelkében ott van valamiféle üresség, egyfajta önértékelési hiány, és kishitűség, amiből fakadóan nem szereti, nem tiszteli önmagát, így másokat sem. Sokszor belőlük lesznek a bántalmazók, a...