Az egyik kedvenc könyvem, azt is mondhatnám életem regénye az Elfújta a szél. Illetve nyilván a film is alapmű.
A nagy szerelmi szálon felül, ennek a történetnek, különösen az irodalmi változatban, van egy fontos üzenete: a háború természetének bemutatása.
A mögöttes ideológia és propaganda működtetése.
Bár a cselekmény nem napjainkban játszódik, hanem lassan kétszáz éve, közösségi média mentes korszakban, a háború marketingje már akkor tökéletesen működött. Annak idején az úgynevezett "értelmiségnek" számító déli ültetvényes arisztokrácia szalonjaiból indult el a propaganda terjesztése.
A filmből sokan emlékezhetnek arra, hogy ezek a családok, üzletemberek, ültetvényes gazdák egymás birtokára jártak vendégségbe, a hölgyek gyönyörű kalapokban, nagy szoknyákban, az urak fényesre tisztított bőrcipőben, lóháton.
A buborékban, a selymek, a kényelem, a süteményes tálcák, verses kötetek és a whiskey mellett unatkozva ezek az aranyifjak könnyen álmodoztak és szőttek ideológiákat olyan dolgok köré, amelyek valójában távol álltak a realitástól.
Hiszen ők maguk is egy kissé irreális körülmények kivételezettjei voltak.
Ráadásul presszírozták is egymást ebbe.
A mai elkélnyelmesedett, digitális világunkban ez lenne tulajdonképpen a Belpest, Los Angeles, vagy a Spanyol tengerpart.
Ahol koktélok és dupla karamellás jeges latte mellől, Nike Air Jordan cipőben osztják meg gondolataikat a háború fontosságáról és folytatásáról olyan emberek, akik az életükben még csak fegyvert sem láttak, igazi szenvedést pedig pláne nem.
Na de kanyarodjunk vissza az Elfújta a szélhez, pontosabban egy főhőséhez, Rhett Butler kapitányhoz, akit a filmben a csodálatos Clark Gable játszik ikonikusan.
Ő egy amolyan kívülálló; beengedik a szalonokba, mert arisztokrata, de ki is nézik, mert "hírhedt" figura, így távolságtartással kezelik.
Ezen felül a legnagyobb bűne, hogy kezdettől fogva bírálja a háborúpárti hozzáállást. Kineveti a nagy pátoszos beszédeket, és amikor megkérdezik miért, azt mondja, hogy ez egy értelmetlen húsdaráló, de csinálják, ha akarják. Viszont számolni kell a következményekkel, amik igen hamar meg is érkeznek a történetbe.
Amikor Scarlett O'Hara hazaér sok viszontagság után a birtokukra Tarára, és körbejárja a szomszédságot, azokat a házakat, ahova régen vendégeskedni mentek, döbbenten látja, hogy azok üresek, a régi fénynek, életnek, gazdagságnak nyoma sincs. Csak egy-egy idősebb ember van ott, akik elmondják, hogy a fiaik, unokáik, a valaha életerős, ideológiáktól túlfűtött aranyifjak vagy mind halottak, vagy testi és lelki nyomorékként tértek vissza. Utóbbi volt a ritkább.
A másik nagy regény, és film, ami ugyanebben a korszakban játszódik, a Hideghegy. Ott a főhős, Inman nem azért dezertál és próbál hazajutni a kedveséhez, mert gyáva és hazafiatlan, hanem azért, mert a lövészárokban egy idő után világosan látszódott, hogy mi a helyzet.
Rhett Butler is bevonul egy pontonon harcolni, de ő is hamar erre jut a másik történetben.
Ekkoriban a katonáknak már nem volt cipője se, a halottak lábáról húzták le, többek között azok a fiatalemberek, akiknek korábban mindig új és fényes bőrcipője volt. Dél teljesen kifogyott a munícióból, annyira nem volt ember, hogy a dezertőröket nem feltétlenül lőtték fejbe, ha megfogták őket, hanem vitték egyenesen vissza az úgynevezett húsdarálóba. Ezért szöktek meg és bújkáltak a hegyekben a maradék férfiak.
Mint írtam, ők nem voltak gyávák, nem voltak hazaárulók.
A jenkik végül győztek, délen pedig új világ kezdődött, annak ellenére, hogy a szalonok aranyifjai ott haltak meg cipő nélkül a lövészárokban elüszkösödött lábbal, verses kötettel a zsebükben.
Azok, akik életben maradtak, és hazamentek, mint Ashley Wilkes, Scarlett O'Hara néhai nagy szerelme, már nem találták helyüket ebben az új világban, félig megnyomordva, kiüresedve.
Butler kapitány viszont tudott alkalmazkodni ehhez az új rendhez, mert időben kapcsolt.
Végezetül a megannyi jó idézet közül, álljon itt egy a könyvből:
Minden háború szent azoknak, akik vívják.
Ha nem így volna, ki lenne bolond vérezni és meghalni?
De akármit beszélnek a szónokok, akármilyen gyönyörű eszméket hirdetnek a halálba rohanó őrültek előtt, minden háború oka és célja egy. És ez a pénz. Valójában minden háború üzleti kérdés.
Csak az a baj, hogy kevesen tudják. A fülük tele van trombitaszóval és gyönyörű szavakkal a szent eszmékről... Csak néha azt kiáltják:
"Mentsük meg Krisztus sírját a pogányoktól", máskor azt: "Le a tulajdonnal", néha azt: "Szabadság", néha pedig azt: "Gyapot, rabszolgaság, államok szabadságjoga".
Megjegyzések
Megjegyzés küldése