Ugrás a fő tartalomra

Justin Timberlake: Harc a Lyme-kórral

 Néhány napja kitettem egy posztot Justin Timberlake takaréklángon működő európai turnéjáról. Először is megkövetem Őt, mert nem unta az egészet, hanem számára is nemrég derült ki, hogy Lyme-kóros. 

Amiért erről most hosszabban fogok írni, az az, hogy pár évvel ezelőtt én is az voltam. 

Mr. Timberlake egy hosszabb közleményben adott magyarázatot arra, hogy miért nem tett bele mindent a koncertjeibe, és bár úgy tűnhet, hogy ez utólagos tűzoltás, az indoklása szerintem abszolút érthető. Ő magára private person-ként hivatkozik, vagyis nem beszél a magánéletéről. Ezúttal azonban kivételt tesz több dolog miatt is. 

A megmagyarázhatatlan, kiszámíthatatlan és őrült tünetek már egy ideje jelentkeztek nála, és döntés elé került: lemondja a turnét vagy végig tolja. Utóbbi mellet döntött, már csak azért is, mert pszichésen rosszul viseli a betegséget, és jót tesz neki, ha másra koncentrál. Azonban a Lyme-kór pont a koncentrációt, a tiszta elmét és az idegrendszert támadja, amit ő is megérzett a színpadon. 

Amiket leírt, azokon én is keresztül mentem. Egy pörgős, aktív és kreatív embernél hatványozottan kiütközik, hogy a teste szürreálisan reagál vagy diszfunkcionális lesz. Akik pedig röhögő fejeket raktak az énekesről szóló posztokra, azoknak nem árt tisztában lenni azzal, hogy a Lyme-kórt nem feltétlenül lehet egyhetes antibiotikum kúrával letudni, főleg akkor nem, ha krónikussá vált. 

Rengeteg a tévhit és a tudomány is csak az utóbbi években kezdett el komolyabban foglalkozni ezzel. A fertőzött kullancs populáció problémája most már globálisan nagy méreteket öltött, ami megoldásért kiált. Justin a betegséggel küzdők miatt is beszélt most nyíltan a kondiciójáról. 

Izom és idegi fájdalmak, izomsorvadás, csontritkulás, bénulásos tünetek, agyi köd, feledékenység, állandó fáradtság, hallucinációk, szervi problémák, látás romlás, immunrendszer gyengülése, és szélsőséges esetben teljes leépülés lehetnek a tünetetek, amiket kezdetben nehéz azonosítani, hiszen leutánozza más betegségek jellemzőit. 

Akár évekig is húzódhat ez az állapot. Nem minden csípés látható vagy érezhető azonnal, nincs kokárda alakú piros folt vagy láz, a növendék hím kullancs alig észrevehető. A fertőzés pedig alattomosan jelentkezik. 

Nekem 1,5-2 évembe telt, hogy a kezelés után teljesen regenerálódjanak az izmaim és a csontjaim. Illetve kiheverjem a hónapokig tartó kombinált antibiotikum kúrát. 

Az én tapasztalatom az volt, hogy kétféle ember van: az egyik az, aki éveken át küzd és vegetál leromlott állapotban a fertőzéssel kezelés nélkül, a másik fajta pedig az, aki egy idő után egyszerűen elsorvad. Utóbbi voltam én. Az utolsó pillanatban kapott el egy nemzetközileg is elismert nagy tudású magyar Doktor nő. 

Szóval néha elgondolkodom azon, hogy az, hogy most erről írok vagy más témában poscastekben beszélhetek hozzátok, az annak köszönhető, hogy kaptam még időt és lehetőséget erre, amiért hálás vagyok az Égieknek. Hajszálon múlt. 

Ezért teljes mértékben megértem Justint és együttérzek vele, függetlenül attól, hogy az utóbbi időben milyen kereszttüzekbe került a közvéleményben. 

Művészként, előadóként egy tehetséges ember, a többi egyéni megítélés kérdése. 

Azonban a Lyme-kór egy komoly dolog és leteríthet egy 183 cm magas életerős, sportos fiatalembert is bármikor. 

Sok erőt kívánok neki, és kitartást! Nem utolsó sorban pedig mielőbbi egészséget!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szoboszlai vs. a pörköltszaftos pólósok

 Nem értek a focihoz. Ezt előre leszögezném, mielőtt ismét megtámadna egy csapat nagyon dühös szurkoló. Korábban volt erre példa, pedig ott is elmondtam, hogy kizárólag PR szempontból vizsgáltam egy sztárfocista elhiteltelenedését a közéletben, de aztán fel lettem világosítva sportrajongó ismerőseim által, hogy darázsfészekbe nyúltam. Akkor volt, aki a halálomat kívánta, de remélhetőleg ezúttal átmegy majd a lényeg. Szóval megakadt a szemem egy focis oldal posztján, ami az alábbi képet osztotta meg Szoboszlai Dominikról.  Szeretem a férfi divatot is, néha megnézem, nyugtázom, hogy hm...ez jó, végre egy jól öltözött fickó, vagy merészebb összeállítás stb. Ebben nincs semmi különös, de aztán megláttam, hogy több száz komment volt alatta és némelyik elég indulatos. Na mondom, ez már érdekel, így belevetettem magam a magyar internetes népi fórum egyik visszatérő témájába:  Tud még focizni Szoboszlai vagy már nem, esetleg soha nem is tudott és egyáltalán meg egyébként is meg h...

A Félvér Herceg és a sárvérű új értelmet nyer

 Hónapok óta borzolja a kedélyeket az új Harry Potter sorozat Piton választása.  A magas, szikár, sápadt és kampós orrú anti hőst egy fekete színész fogja játszani.  Tegnap pedig hivatalosan is bemutatták az új triót: Harry-t, Ron-t és Hermionét alakító gyerekszínészeket. Utóbbi inkább Hermionita, és van ezzel egy kis probléma.  Kezdjük ott, hogy a sorozat ötlete és a filmek elkészítése óta nem telt el még annyi idő, hogy feltétlenül újra feldolgozásért kiáltson a történet, de ha már így alakult, akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy nagyon könyvhű verzió készül majd.  Személy szerint ennek örültem, mert a filmeket bár megszépítette a nosztalgia, azért volt benne nem egy hiányosság és kimaradt rész, amit egy évadban jobban meg lehet mutatni.  Ám ahogy Hollywood lezüllesztette magát az utóbbi években, és rosszabbnál rosszabb politikai ideológiák mentén készített bukásokat, a rajongók joggal kezdtek tartani a projekttől. Utóbb kiderült, hogy nem alaptalanul....

Egy nemzet keresztje: Amikor Jancsika nem akar János vitéz lenni

 Az elmúlt napok közéleti csörtéi és a közhangulat kapcsán egy régóta érlelődő írásom született meg. Minden népnek, kultúrának, nemzetnek vannak sajátosságai, mind pozitív, mind negatív értelemben. Utóbbi az, ami a kollektív tudatot, a társadalom összességét megoldandó feladatok elé állítja, vagy visszahúzza attól, hogy kimaxolja önmagát, esetleg jobban éljen.  Van az az ember típus, aki megkapja az élettől a lehetőséget: siker, pénz, szerelem, mégsem tud vele mit kezdeni, sőt egy ponton önszabotálásba kezd. Elmarja maga mellől az értéket, a szépet, a jót, és maga köré gyűjti azt, amit nem kellene, majd lassan önsajnáltatással és önpusztítással kicsinálja magát.  Ez az archetipus nem akarja és nem tudja kicsit sem átadni magát az egészséges vágynak és a harmóniának, mert talán mélyen a lelkében ott van valamiféle üresség, egyfajta önértékelési hiány, és kishitűség, amiből fakadóan nem szereti, nem tiszteli önmagát, így másokat sem. Sokszor belőlük lesznek a bántalmazók, a...