Elkezdődött a Marvel új ciklusa!
A Fantasztikus négyes nem először kerül nagyvászonra, azonban a korábbi próbálkozások valahogy nem hozták meg az átütő sikert a legendás hősöknek.
Pedig Jessica Alba nem volt rossz Sue Storm, és Chris Evans itt lépett be először a Marvelbe, mielőtt áthelyezték Amerika Kapitány szerepére.
A másik 2015-ös újrázást inkább meg se említsük, az fájóan elhasalt minden szempontból.
Azonban úgy tűnik a stúdió nem adta fel, és mindenképpen be akarta hozni a négy egykori asztronautát az új főgonosz ellen épülgető összecsapásba, valamint hazahozni a karaktereket a Marvelhez.
Így hát a jogokat megvásárolta a Disney és elkezdődhetett a rehabilitálás, ami nem ment zökkenőmentesen. Rendezői csere és forgatókönyv átírások után végül megszületett az a Fantasztikus Négyes, ami sok szempontból jobban működik, mint elődei, de közel sem tökéletes alkotás.
A Marvel 4. és 5. fázisa ezalatt lement, és sajnos nem volt bukásoktól illetve csalódásoktól mentes. A leszálló népszerűség okai között a minőségi romlás és a túltolt woke is szerepeltek. A látvány egyre gyakrabban lett béna, a történetek sehova se tartottak, közben színészek távoztak botrányok miatt, és koncepciókat kukáztak egyik napról a másikra.
Kellett hát a tűzoltás, ami Robert Downey Jr. újracastingolásával és egy új főgonosz kijelölésével érkezett meg.
A történet szempontjából tehát kulcsfontosságú lesz a Négyes, pontosabban annak "ötödik" tagja. Ezt a történetet meséli el az új film.
A látvány és a világépítés, a korábbi kritikákkal szemben, nagyon szépen sikerült, helyenként Interstellar-t idéző képekkel az űrbéli jeleneteknél. Az alternatív 60-as évek idillikus futurisztikus Jetson családot idéző atmoszférája, a díszletek és a jelmezek is remekül adják vissza az eredeti képregények hangulatát.
A zene kiemelkedő lett, a legjobbak egyike a Marvel filmekben. Epikus, libabőrös, ha kell fájóan érzelmes és drámai. Michael Giacchino hangulatteremtése a kezdő kockáktól az utolsóig magával ragad. Az első dolgom volt hazaérve rákeresni a soundtrack-re.
A színészek között működik a dinamika, jól hozzák a karaktereket csapatban és külön külön is.
Pedro Pascal mindenki apukája, aki mindenhol is ott van, meglepően jól árnyalt tudóst alakít, aki egyszerre küzd világrengető kérdésekkel és a családi konfliktusokkal is.
Vanessa Kirby-t a Korona című sorozatban ismertem meg, és azóta is nagyon kedvelem. Finom légies eleganciát vegyít a vasakaratú anyaoroszlánnal a játékában, miközben egyáltalán nem feminista vagy elnyomó.
Joseph Quinn, a Stranger Things sorozat felfedezettje, nagyszerű Johnny Storm. Játékos, szerethető és nemcsak egy csajozó szépfiú, hanem kiveszi szerepét a cselekményből, bár néhol kicsit háttérbe szorul.
A személyes kedvencem, az Ezüst Utazó, fájóan kevés játékidőt kapott.
Az első hírek, amelyek arról szóltak, hogy ezúttal női verziót kapunk, szkeptikussá tették a rajongókat. Újabb woke átírástól tartottak, de ettől nem kell félni.
Az ő katakterének végzete sajnos kissé összecsapott lett, és a Johnny Stormmal finoman érzékeltetett kémiája is elsikkadt emiatt. Pedig a háttértörténete érdekes és egyben szívszorító. Jobb lezárást érdemelt volna.
Most pedig elérkeztünk a film negatívumaihoz, ami bár lehet esetemben személyes ízlés kérdése, de úgy érzékeltem a moziteremben, hogy másokban is kényelmetlenséget okozott, főleg, hogy egy férfiakkal tele zsúfolt sajtóvetítésen vettem részt.
Sue Storm állapotossága gyakorlatilag elviszi a film felét. Azt lehetett tudni az előzetes bejelentések alapján, hogy a család lesz a központi témája a filmnek, de helyenként úgy éreztem, még nőként is, hogy engem ennyire ez nem érdekel.
Mármint az űrben vajúdás és a többi. Sok volt, kicsit kellemetlen, ahogy a Sárkányok házában is az a rengeteg szülés.
Értem én, hogy dráma meg feszültség, de egyszerűen önmagában logikátlan, hogy egy állapotos nőt felküldjenek az űrbe. Emlékeim szerint a képregényben is visszavonul Sue, amíg világra nem jön a gyermeke. Ezek a jelenetek sok időt elvesznek a történetből, és az olyan karakterektől, mint az Ezüst Utazó.
A Marvel világában annyi érdekesebb történés van, az Univerzum titokzatossága és hatalmassága. Én úgy gondolom az emberek többsége emiatt ül be, no meg a Hősök mitológiája miatt, és nem azért, hogy azt nézze, hogyan születik meg egy kisbaba a súlytalanságban, miközben Vanessa Kirby percek óta üvölt.
Ez nekem annyira abszurd volt, hogy rontott az élményen, az űrben játszódó kalandon. Bár a kicsiről hamar kiderül, hogy különleges erővel bír, és a következő Marvel ciklusban is fontos lesz, ezt a szálat én másként írtam volna meg.
Humor szempontjából nem túl erős a Fantasztikus Négyes, ami egyébként is inkább egy komolyabb csapat. Ilyen szempontból nem volt elvárás az ereszdelahajam szintű hülyülés.
A poénok egy része semmilyen, néhol pedig hiányzik vagy felesleges. Johnny és Ben ugratásai a fentebb említett kevesebb fókusz miatt csak kis mértékben kapnak teret. Pedig ez annyival szórakoztatóbb, mint egy vajúdó nő kiabálása a végtelen űrben.
Összegezve tehát ez egy korrekt és szép Marvel film, de nincs meg benne az a plusz, ami miatt rajongva vagy mosolyogva gondolnék rá vissza, mint az új Superman-re. Leginkább a történet miatt, minden más nagyon rendben van.
Azért egy-egy jelenet valóban epikus pl. Johnny és az Ezüst Utazó első beszélgetése vagy Galactus megjelenése.
Bizonyos szempontból jó kezdés volt ez az új érához, és nagyon jót tesz a stúdiónak, hogy nem egymás után hoz ki filmeket egy évadban. Ez az egész a színvonal rovására ment, de úgy látszik kapcsoltak a készítők, és inkább a mennyiség helyett a minőségre koncentrálnak.
Drukkolok, hogy ismét megkapjuk azt a Marvel életérzést, ami lassan több generációt magával ragadott, és újra tudjunk szurkolni kedvenc képregény hőseinknek, a modern világ mitologikus isteneinek.
A zene pedig tényleg gyönyörű:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése