Ugrás a fő tartalomra

A Félvér Herceg és a sárvérű új értelmet nyer

 Hónapok óta borzolja a kedélyeket az új Harry Potter sorozat Piton választása. 

A magas, szikár, sápadt és kampós orrú anti hőst egy fekete színész fogja játszani. 

Tegnap pedig hivatalosan is bemutatták az új triót: Harry-t, Ron-t és Hermionét alakító gyerekszínészeket. Utóbbi inkább Hermionita, és van ezzel egy kis probléma. 

Kezdjük ott, hogy a sorozat ötlete és a filmek elkészítése óta nem telt el még annyi idő, hogy feltétlenül újra feldolgozásért kiáltson a történet, de ha már így alakult, akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy nagyon könyvhű verzió készül majd. 

Személy szerint ennek örültem, mert a filmeket bár megszépítette a nosztalgia, azért volt benne nem egy hiányosság és kimaradt rész, amit egy évadban jobban meg lehet mutatni. 

Ám ahogy Hollywood lezüllesztette magát az utóbbi években, és rosszabbnál rosszabb politikai ideológiák mentén készített bukásokat, a rajongók joggal kezdtek tartani a projekttől. Utóbb kiderült, hogy nem alaptalanul. 

Hiába lett John Lithgow Dumbledore, aki brutálisan jó színész, ha a cast nagy része nem hozza a könyvhű verziót, ugyanakkor tiszteletlen is bizonyos szempontból. 

Van egy olyan érzése az embernek, hogy ez az egész a hergelésről szól, a következmények nélküliség ideológiájának egy újabb gátlástalan kivetülése, ami nemcsak az üzenetet viszi félre, de veszélybe sodorhatja a fiatal, még kiskorú színészeket illetve korosabb kollégáikat is. 

Rengeteg támadás éri már most Piton és Hermione új megfromálóit, amit egy kifejlett személyiségű felnőtt ember is nehezen viselhet mentálisan, nemhogy egy gyerek. 

Ez pedig csak fokozódhat, ha a nézők megelégelik az erőltetett politikát, vagy elégedetlenek lesznek a színvonallal. 

Emellett megérkeztünk a legkényesebb részéhez a problémának: az üzenet megváltozik azzal, hogy sárvérűnek nevezel egy alapból is etnikai származású szereplőt, vagy egy fekete karaktert bántalmaz egy csapat fehér varázsló kölyök.

A Harry Potter regények világa nagyon színes már önmagában is. Számos szereplő és mellék karakter van benne, akit simán játszhat bárki, vagy eleve a könyvekben valamelyik nemzetet, kultúrát képviseli. Van indiai, ázsiai, perzsa figura a történetben, sőt ott vannak a mágikus lények is, mint a kentaurok, akik megfelelnének a mostani elvárásoknak, de nem! Muszáj provokálni, csak azért is kényelmetlenné tenni mindenkinek a helyzetet, beleértve a színészeket és a nézőt is. 

A filmgyár robog az anyagi csőd felé, a kreatív munka hanyatlásával párhuzamban, a tehetség kirostálásával és a közönség hülyének nézésével pedig elérte, hogy teljesen elhiteltelenedjen. Nem tudni milyen döntéshozók vannak még székekben, és bár ne legyenek illúzióink az érzelem alapú cégvezetéssel kapcsolatban, főleg ha producerekről van szó, de ha a pénz sem számít már, ott komoly gondok vannak fejekben. 

Mire számítanak még? Sorra buknak meg a franchise-ok, száz milliók repkednek az ablakon ki, és még mindig tolják arcba azt, ami már látványosan nem működik. Sőt inkább összeugrasztja lassan az embereket az elfogadás szeretet kultusz nevében. 

Kár, hogy nem kérték fel Mel Gibson-t, hogy rendezze meg az új HP sorozatot. 






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mi a közös Michael Jordanben és Maduroban? Hát a Nike!

Pillanatok alatt elkapkodták azt a szürke melegítőszettet, amelyben elfogták – vagy elrabolták, kinek mi tetszik – Madurot, a venezuelai ex-elnököt.  Az outfit ott volt minden címlapon és híradásban, illetve a legemlékezetesebb jelenetben, amikor a férfit körbehordozták New Yorkban a katonák. A felső és a nadrág is hiánycikk jelenleg. Ennél amerikaibb nem is lehetne a történet. A Nike nem először köszönheti az óriási sikerét a szerencsének – vagy inkább a tökéletes időzítésnek. Ehhez vissza kell mennünk 1984-be, amikor a vállalat veszteséges volt, és sorra zárta be a részlegeit.  Köztük a kosárlabda is veszélybe került, pedig az volt a legnézettebb sport akkoriban és a konkurensek is lubickoltak benne.  Az Adidas és a Converse egymás után szerződtette a legnagyobb neveket és az új, ígéretes tehetségeket, míg a Nike hoppon maradt. Ezért szükségük volt egy igazán eladható játékosra, akit végül meg is találtak: Ő nem volt más, mint a 20-21 éves észak-karolinai felfedezett, M...

Még mindig tart a varázslat? Átkozott boszorkák 2

 Mintha csak tegnap lett volna 1998, amikor bemutatták az Átkozott boszorkák első részét. Nekem legalábbis végig ez járt a fejemben, amikor beültem a második részre most, 2026-ban. A varázslat még mindig működik, de mi lehet a titka? Manapság egyre nagyobb nosztalgiája van a 90-es éveknek, sőt sokan nemcsak a divatot és a zenét szeretik, de az ekkor készült filmeket is. Volt valami plusz ebben az érában, ami hiányzik a mai Hollywoodból – valamiféle esszencia vagy bűbáj, amit elfelejtettek a stúdiók és a készítők. Még a legkönnyedebb alkotások is beértek az idővel, és ma már közönségkedvencek vagy kultfilmek lettek. A kreativitás, a kivitelezés és a színjátszás a már fejlődő mozis technológiával karöltve emlékezetes történeteket adtak a közönségnek. Napjainkban gyárszalagon jönnek a nagy produkciók, a több százmilliós büdzsé alap lett, a woke pedig hatalmas károkat okozott a történetmesélésnek, és pont ezekkel együtt veszett el a legfontosabb összetevő: a szív. Az Átkozott boszorkák...

Sidney Sweeny "kedvenc n@ci farmerja"

 Fehér, hetero, szőke, kékes zöld szemű nőként, úgy érzem nem mehetek el a Sidney Sweeney "kedvenc farmerja" reklám botrány mellett.  Mindent megtestesít ez az újabb őrület, ami elb@szódott a világunkban.  Egyszerre vicces, ugyanakkor szürreális és szomorú.  Depresszióssá tesz, miközben röhögsz.  Úgy aljasít le, hogy észre sem veszed.  Történetünk egy átlagos farmer márka, az American Eagle kampányával kezdődik. Felkérték rá a fentebb említett színésznőt. Minimalista, célirányos, kicsit szexi reklám készült, hasonlókkal volt tele régen is a média, csak akkor Cindy Crawford, Claudia Schiffer meg Julia Roberts voltak a szereplői. Sőt néha Jennifer Aniston sört reklámozott, miközben nyújtozott a felső polc felé feszülős jeans-ben. Annyi ilyet láttunk már, soha senki nem szólt érte. Még csak nem is közönséges. Csajos, nagyon amerikai, kicsit arcba tolós, enyhén provokatív. Most egyébként is újra hódít a vintage meg a 90-es évek, nincs meglepő abban, ha valami i...