Ugrás a fő tartalomra

Az Egyház legfőbb kérdése a Mesterséges Intelligencia


XIV. Leó Pápa nem vár ki, már most a Mesterséges Intelligencia kérdésével foglalkozik, illetve annak a társadalomra és az emberi lélekre gyakorolt veszélyeire figyelmeztet. 

Az újdonsült egyházfő az emberi méltóságot, a munka értékét emelte ki beszédében, amit a napokban intézett a hívekhez. 

A névválasztása sem véletlen, ugyanis elődje XIII. Leó maga is az első ipari forradalom idején került a Szentszék élére, sőt ő volt az első emberek egyike, akit filmre vettek.

Az AI és a robotika lesz az emberiség következő nagy ipari forradalma, minden eddiginél nagyobb és egyben kockázatosabb is, hiszen nem csupán a munkaerő piacot alakíthatja át, de az ember és a létezés értelmét, Teremtő és Teremtett kapcsolatát is. 

Leó maga is modern személyiség, amolyan gamer Pápa a sajtó szerint, aki szívesen játszik testvérével nyelvi számítógépes játékokat, érdekli a technológia, de óvatosan kezeli azt. 

Az Egyház a korábbi évszázadokban nem feltétlenül járt a modernitás útján, de most úgy tűnik, hogy be is szeretne előzni, ezúttal talán okosan. 

A digitális életforma nem csupán könnyített az emberek életén, de számos negatív hatása már meg is mutatkozott. Az elszigetelődés, az elmagányosodás, az emberi kapcsolatok szétzüllesztése, a lélektelenné válás sok szempontból aggasztó. 

Ezek pedig hosszútávon meghatározzák az embert magát, és annak egzisztenciális önképét, az egész civilizációnkat. 
Az AI és a robotok pedig csak rápakolnak ezekre a problémákra, amik aggasztó jeleket mutatnak. Amennyiben a Pápa mindezt felismerte, és sürgetőnek érzi ennek kommunikációját, az egy szimpatikus és bölcs hozzáállás.

Megjegyzések

  1. A kereszténység "kialakulása" óta sokat fejlődött a világ, de a kereszténység "üzlete" mindig tudott alkalmazkodni. Most is fog természetesen.
    Szerintem inkább a vallás újrapozícionálása a világban lenne a jelenkori PÁPA elsődleges feladata.
    Erősíteni kellene a karitatív tevékenységet és a békét szorgalmazni nyomásgyakorlással a világban (ha még képes rá)... és közeledni kellene az ortodox egyház felé és talán újra egyesülni , egy nagyobb egyesített keresztény bázis érdekében(?)... , mert manapság sokan elfordulnak a vallástól...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szoboszlai vs. a pörköltszaftos pólósok

 Nem értek a focihoz. Ezt előre leszögezném, mielőtt ismét megtámadna egy csapat nagyon dühös szurkoló. Korábban volt erre példa, pedig ott is elmondtam, hogy kizárólag PR szempontból vizsgáltam egy sztárfocista elhiteltelenedését a közéletben, de aztán fel lettem világosítva sportrajongó ismerőseim által, hogy darázsfészekbe nyúltam. Akkor volt, aki a halálomat kívánta, de remélhetőleg ezúttal átmegy majd a lényeg. Szóval megakadt a szemem egy focis oldal posztján, ami az alábbi képet osztotta meg Szoboszlai Dominikról.  Szeretem a férfi divatot is, néha megnézem, nyugtázom, hogy hm...ez jó, végre egy jól öltözött fickó, vagy merészebb összeállítás stb. Ebben nincs semmi különös, de aztán megláttam, hogy több száz komment volt alatta és némelyik elég indulatos. Na mondom, ez már érdekel, így belevetettem magam a magyar internetes népi fórum egyik visszatérő témájába:  Tud még focizni Szoboszlai vagy már nem, esetleg soha nem is tudott és egyáltalán meg egyébként is meg h...

Egy nemzet keresztje: Amikor Jancsika nem akar János vitéz lenni

 Az elmúlt napok közéleti csörtéi és a közhangulat kapcsán egy régóta érlelődő írásom született meg. Minden népnek, kultúrának, nemzetnek vannak sajátosságai, mind pozitív, mind negatív értelemben. Utóbbi az, ami a kollektív tudatot, a társadalom összességét megoldandó feladatok elé állítja, vagy visszahúzza attól, hogy kimaxolja önmagát, esetleg jobban éljen.  Van az az ember típus, aki megkapja az élettől a lehetőséget: siker, pénz, szerelem, mégsem tud vele mit kezdeni, sőt egy ponton önszabotálásba kezd. Elmarja maga mellől az értéket, a szépet, a jót, és maga köré gyűjti azt, amit nem kellene, majd lassan önsajnáltatással és önpusztítással kicsinálja magát.  Ez az archetipus nem akarja és nem tudja kicsit sem átadni magát az egészséges vágynak és a harmóniának, mert talán mélyen a lelkében ott van valamiféle üresség, egyfajta önértékelési hiány, és kishitűség, amiből fakadóan nem szereti, nem tiszteli önmagát, így másokat sem. Sokszor belőlük lesznek a bántalmazók, a...

Elfújta a szél: A háború "vesztes" üzlete

 Az egyik kedvenc könyvem, azt is mondhatnám életem regénye az Elfújta a szél. Illetve nyilván a film is alapmű.  A nagy szerelmi szálon felül, ennek a történetnek, különösen az irodalmi változatban, van egy fontos üzenete: a háború természetének bemutatása.  A mögöttes ideológia és propaganda működtetése.  Bár a cselekmény nem napjainkban játszódik, hanem lassan kétszáz éve, közösségi média mentes korszakban, a háború marketingje már akkor tökéletesen működött. Annak idején az úgynevezett "értelmiségnek" számító déli ültetvényes arisztokrácia szalonjaiból indult el a propaganda terjesztése.  A filmből sokan emlékezhetnek arra, hogy ezek a családok, üzletemberek, ültetvényes gazdák egymás birtokára jártak vendégségbe, a hölgyek gyönyörű kalapokban, nagy szoknyákban, az urak fényesre tisztított bőrcipőben, lóháton.  A buborékban, a selymek, a kényelem, a süteményes tálcák, verses kötetek és a whiskey mellett unatkozva ezek az aranyifjak könnyen álmodoztak és...